Emlős Állatok

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

Emlős Állatok

Az emlősök éppúgy a gerincesek állattörzsébe tartoznak, mint a madarak, csúszómászók, kétéltűek és halak. Éppen azért, mielőtt az emlősök részletes tárgyalásába fognánk, néhány szóval meg kell emlékeznünk a gerinces állatokról is.
 
 
nt a szőrdKidd W. szeriűlés az állatok passzív és aktív szokásaihoz alkalmazkodik, vagyis a test állásának, a test és testrészek mozgásának és a törzs és végtagok egymáshoz való viszonyának függvénye. Így keletkeznek a különféle szőrmezők és szőráramlatok, amelyeknek találkozási helyén, tarajok, szőrfogók jönnek létre. Ez utóbbiak keletkezésének okai azonban nem mindig szembetűnőek.
 
Az öves állatok hámrétegének elszarusodása, az irharéteg elcsontosodása mellett, kisebb mértékű; a szarupikkelyek között és mögött szőrcsoportokat találunk. Weber szerint tehát pikkely és szőrözet egymást nem helyettesítik, ahol pikkely van, ott szőrzet is lehetséges, nem úgy, mint például a madárlábon, ahol vagy toll, vagy pikkely van jelen. És bár a szőrök keletkezése a hüllők szarupikkelyeire vezethető vissza, pikkely és szőr egymás mellett is fejlődhetnek. A törzsfejlődés folyamán a szőr a pikkelyeket valószínűleg a szükségesség mértékében szorította ki, minél több hővédelemre és minél kevesebb mechanikai védelemre volt az állatnak szüksége, annál több szőr és kevesebb pikkely keletkezett. Weber, de Meyere tanulmányai alapján, rámutat arra, hogy némely emlősön, amelynek rég nincsenek pikkelyei, a szőrök elrendezése ma is olyan, mintha az állat pikkelyes volna. Ilyen „pikkelyesen” elrendezett a szőret az erszényesek, rágcsálók, rovarevők végtagjain és farkán; különösen feltűnő a foghíjasoknál, ahová a tobzoskák is tartoznak. A sörényes hangyász dúsan és zászlósan szőrözött farka, még nagy, fekete szarupikkelyekkel födött.
Az emlős szőrcsoportok, mintha pikkelysorok között volnának, rendszerint az állatnak és végtagjainak hossztengelyére keresztben állanak; legtöbbször három szőr alkot egy csoportot, ezek közül egy erősebb – középső szőr –, kettő gyengébb – oldalszőr. Vedlés után, ezek mellett, a szőrtüszők kiöblösödése útján, mellékszőrök keletkezhetnek, amely mellékszőrök a gyapjúszőrnek, míg az eredeti szőrök a fedőszőröknek felel meg. A sűrű és lágy gyapjúszőr, a mérsékelt és hideg égöv alatt élő emlősök téli bundáját jellemzi; tavasszal a fedőszőrrel együtt, a gyapjúszőr kis kihull és a gyapjúszőr csak ősszel nő ki újra. A szőrruha cseréje tehát évenként kétszer történik meg, helyesebben, az emlős minden évben kétszer vedlik. Régebben azt hitték, hogy csak tavaszi vedlés van, és hogy például a havasi nyúl téli fehér bundája a színes nyári öltözet kifakulása útján keletkezik; ma már tudjuk, hogy ősszel is van vedlés. Vedlés előtt egyedül a baribal bundája fakul feltűnően fahéjszínbarnára. Hasonló, bár kisebb mértékű színváltozást vedlés előtt házinyulaink bundáján is észlelhetünk, mely színváltozás a szőröknek vedléselőtti csökkentett táplákozásával áll kapcsolatban. Ennek megfelelő az az eset is, hogy vedlés előtt némely feketeszínű madár tolla rozsdásszínű lesz. Csak tisztán tropikus és magas északi állatok érik be talán évenként egyszeri, fokozatos és lassú vedléssel; így az állatkertek antilopházaiban sohase találunk oly tömegesen kihullott szőröket, mint a szarvas- és bölénykarámokban a tavaszi vedlés alkalmával; ezenkívül minden szűcs tudja, hogy a jegesmedve bundája télen, nyáron, tavasszal, ősszel egyformán „jó”; hasonlóképpen a víziemlősök gereznája bármely időben „használható”. A speciális célokat szolgáló tapintó- vagy sinus-szőrökről – amelyek szőrtüszőinek kötőszöveti rétegében vérrel telt öblök, sinusok, találhatók –, később, a tapintással kapcsolatban lesz szó.
A különösen vastag és merev disznóserte, átmenet a sündisznó és tarajos sül tüskéihez, melyek rendszerint szőrrel keverten fordulnak elő; ez esetben tehát a külső mechanikai behatások megakadályozására a szőrök alakultak át védő szervekké. Nagyon természetesen a tüskék is, keletkezésük és szerkezetüknek megfelelően, különfélék lehetnek.
Az emlős testén még más bőrképződmények is vannak. Némely helyén a testnek a hámréteg – amely amúgy is hajlamos a szarusodásra – rendkívül megvastagodott és elszarusodott. Ilyen szaruképződmények: a csőrös emlős „csőre”, a teve mellén levő szarúkérgek, a ló szarú gesztenyéi, az oroszlán farktüskéi a hangyászsün szarúsarkantyúi; még a rinoceroszok tekintélyes orrszarva is ide sorolandó, mely nem egyéb, mint egy rostos szerkezetű szarutömeg. A szaruképződményeket az alatta levő irha – mely ezeken a helyeken mirigyeket rendszerint nem tartalmaz – erőteljesen kifejlődött, vérdús, szemölcsös rétege választja ki.
Más módon keletkeznek az antilopok, kecskék, juhok, szarvasmarhák tülkei és a szarvasok agancsai. A szarvak képzésében az irhának egy bőrcsontja játszik nagy szerepet; ebből a bőrcsontból másodlagosan fejlődik az évente váltódó szarvasagancs; az egész agancsot, mellékágaival együtt, kezdetben szőrös bőr – a háncs – vonja be, mely az agancs teljes kinövése után lassan elszárad és a csontos szárakról lefoszlik. Az üres szarvúak szarva, tülke, annyira lényeges szerepet játszik az állat életében, hogy állandóan a fejen marad; a tülök a homlokcsont szarvnyúlványán, a szarvcsapon ül, a szarvcsap irharétege választja ki; lényegileg tehát nem egyéb, mint egy tömött csontcsapra ráhúzott, üres szaruképződmény, amelynek alapján viselőit (antilop, kecske, juh, szarvasmarha) Cavicornia – üres szarvúak – néven foglaljuk össze. Ellentétüknél a szarvasoknál – Cervicornia – az agancs megfelel az üres szarvúak szarvcsapjának, a mulandó szőrös bőr – a háncs – a tülöknek. Bizonyos mértékben az agancs és az üres szarv között helyezkednek el a villásszarvú antilop és zsiráf szarvai; nevezetesen a villásszarvú antilop szarva bár üres tülkű: elágazó, sőt tülkét évenként leveti az állat; a zsiráf szőrrel bevont szarva legjobban a szarvas agancshoz hasonlít, csontcsapja mégis állandóan a helyén marad, sőt a csontcsapot borító szőrös bőr is állandó.
Általában véve, úgy látszik, hogy az agancs levetése nem a szarvasfélék kizárólagos sajátsága. Az üres-szarvúaknál is (borjú, antilop, vadjuh) megfigyelték, hogy az első, fiatalkori tülök leválik; hasonlóképpen az állatkertekben tartott indiai orrszarvún észlelték, hogy az orron levő szarv minden négy-öt esztendőben leesik és újra képződik.
A szárazföldi emlősök egész életében rendkívül fontos szerepük van, a végtagok végén található szaruképződményeknek, amelyek csak a víziemlősöknél (fókák és rokonaik) szorúltak háttérbe, és csak a ceteknél hiányzanak. E szaruképződmények alapján az összes szárazföldi emlősök két nagy csoportra oszthatók, a szerint, hogy az ujjak végét, köröm és karom, vagy pata és csülök fedi; a végtagok használata és az emlősök mozgása is szorosan összefügg az újjak végén lévő szaruképletek alakjával és minőségével. Legkevésbbé födi és védi az utolsó ujjpercet a köröm (félmajmok, majmok, ember), amelyet az előre húzódott és megnagyobbodott ujjpárna – a tapintásra való ujjhegy – az ujj végének hátsó felére (dorzalis oldalára) szorított vissza.
 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 28
Össz.: 1 723

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdőlap
Emlős Állatok - © 2008 - 2025 - lilianaa.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »